Életmód

Téma: Életmód

Miért nem veszek én új autót

Ha véletlenül van családunk és családi házunk, meg családi autónk is, már sokkal több problémánk van, mint hinnénk. Például, ha valamit le kell cserélni... és az nem a férjünk.

Egyszer mindent le kell cserélni
Még akkor is, ha ez történetesen egy 1906-os Sizaire-Naudin (na ennyit a női hozzánemértésről!)
Autót kéne venni. Az emberek szoktak, csak mi nem szoktunk. Legfeljebb szeretnénk. Át szoktuk böngészni a hirdetési újságok ajánlatait, otthonosan elboldogulunk, a nagy színes hirdetések egészen apró betűs kiegészítéseivel. Ezekből tudható ugyanis, hogy a nagyon nagybetűvel és színesen képünkbe tálalt szuper-kedvezményt miért is nem vehetjük igénybe. Ezekkel az egészen apró betűkkel szokták a tudtunkra adni, hogy csak akkor kamatmentes, ha nyolcvannyolc százalékot egyben leperkálunk, vagy ha a plusz kétmilliót költünk az extrákra. Nem beszélve arról, hogy a felsorolt hatféle kedvezményből csak egyet választhatunk, arra a két autóra amelyik még raktáron van.

 

Ezeket és a bankszámlánk pillanatnyi mutatóit mérlegelve szoktunk arra a következtetésre jutni, hogy nem veszünk új autót. Néhány hónaposat meg például azért nem, mert nem szoktunk tudni a hollétéről. Mi nem vagyunk az, akinek szól a szerelő, hogy most volna egy jó kis buli, pedig a szerelőt ismerjük minimum húsz éve, amióta autónk van. Mégsem nekünk szól. Az autószalonos volt osztálytársunk sem, aki szokott tudni valami kiállítási darabról, ami jutányos. Meg szokta ígérni, hogy szól aztán mégsem. Mi magunkra vagyunk utalva, és az egyre jobban csörgő-morgó autónkra, aki fölött nem éppen nyomtalanul szállnak az évek. Ilyenkor továbblapozunk a hirdetési újságban meg-megállván a néhány éves autó kategóriánál. A hatévesnél mégis jobb a négy éves. A három éves is jobb, csak a különbözetet nem szoktuk tudni kifizetni. Osztunk, szorzunk. Ha eladjuk a mi autónkat, abból egy fiatalabb, egy kategóriával gyengébb kocsit bármikor veszünk. Majd tekerős lesz az ablaka, meg nem jön a rádióján be a Tilos, mindjárt amúgy se jön. Megalkuszunk.

 

Bár ahhoz, hogy jó áron eladhassuk a mi autónkat, előbb kicsit rendbe kéne hozni. Apróságok ezek, ki ez, kis az. Kicsit sikít a fék, szoros a kormány, lent fog a kuplung, sóhajt a motor, nem megy a hátsó ablaktörlő, rozsdásodik a küszöb, foszlik a szőnyeg, zsírfoltos a kárpit. Aztán, kicsit horpadt hátul, kicsit repedt oldalt, kicsit meghúzták elől. Osztunk, szorzunk. Meg tudjuk-e annyiból csináltatni, amennyivel drágábban utána el tudjuk adni. Szerelő is számol. Ha bontottból csinálja, ha nem fényezi le, ha nem szedi szét, ha nem rakja vissza. Nem ezen kéne spórolni és nem most. Akkor most már, ha benne vagyunk tegyük rendbe, akkor legalább megkérhetjük az árát. Majd két hét autónélküli élet után, ami valljuk be, alig nevezhető életnek, ott áll előttünk a saját autónk, kikenve, kifenve, mozog a hátsó ablaktörlő, följebb fog a kuplung, a küszöbbe megállt a rozsda. Fizetünk mint egy katonatiszt. Beülünk.

Érdekes, ha az autó tiszta és nagyjából rendben van, mindig nagyobbnak tűnik. Akkor ezt most talán nem kellene elcserélni egy kisebbre és fiatalabbra. Úgysem kapnánk érte annyit, amennyit ér. Végülis nézőpont kérdése. Tulajdonképpen most van egy teljesen felújított autónk. Szinte új. Amennyit a szerelőnek fizettünk, azért egy huszonkét éves polskifiatot vehettünk volna. Nem ezt, ami most a miénk. Jó vásár volt. Vettünk egy hatéves teljesen jó állapotban lévő használt autót. Magunktól. És ki is tudtuk fizetni.

Ki van itt?

Oldalainkat 24 vendég és 0 tag böngészi

stat